Mravčia farma

Predaj mravcov, mravčie farmy, pomôcky

Camponotus rufoglaucus (červená)

64.24

♛: 12 mm (monogyn)
🐜: 6 – 10 mm (polymorf)
🍽️: méz + rovarok
💧: 50 – 70%
🌡️: 24 – 28°C
❄️: –

Vymazať

Camponotus rufoglaucus (červená)

Popis

A Camponotus rufoglaucus faj egyik ritka, látványos, vörös színű változata. Monogyn, egykirálynős hangyafaj, dolgozói 6-10 mm-esek, mindössze pár száz dolgozóból álló kolóniát alapítanak, melyet a természetben a talajba ásnak. Viszonylag félénk faj, de már kisebb egyedszámnál is leleményesen megtalálják a szükséges élelmet. Polymorf faj, tehát három dolgozókaszt jelenik meg náluk: minor, media és major. Mivel nem alapít nagy kolóniát, ezért a boly élethossza alatt sem növi ki a közepes és nagy méretű hangyafarmokat.

Etetés: Mézzel és rovarokkal.

Szaporodás: A kolónia kezdetben lassan szaporodik, első évben legfeljebb 25-40 dolgozót nevelnek, de a második évtől már elérhetik a 100 dolgozós egyedszámot. A Camponotusokra jellemző módon a kolónia félénk, amíg kevés dolgozójuk van, de amint elérik a több száz főt felbátorodnak és agresszíven őrzik a területüket.

Teleltetés: Teleltetést nem igényel, téli pihenőidőszakot azonban igen, ezért ez idő alatt ne fűtsük őket közvetlenül, hagyjuk nyugodtan, szoba-hőmérsékleten. A pihenőidőszak közben is etessük, hiszen ekkor is aktív marad és szaporodik.

Ďalšie informácie

Hmotnosť 0.025 kg
Rozmery 16 × 1.6 × 1.6 cm
Stupeň ťažkosti chovu

,

Výskyt

Forma Kolónie

Veľkosť kolónie

Kasty robotníc

Velkosť robotníc

,

Potreba potravy

Vlhkosť

Zimovanie

Recenzie

Nikto zatiaľ nepridal hodnotenie.

Pridajte prvú recenziu pre “Camponotus rufoglaucus (červená)”

Vaša e-mailová adresa nebude zverejnená.

Sütik

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön ezt tudomásul veszi.