Hangyafarm

Magyarország egyetlen hangyászata!

Pheidole pallidula

magyar neve: déli busahangya
: 7 mm (polygyn)
🐜: 2 – 4 mm (polimorf)
🍽️: méz + rovarok + magok
💧: 50 – 60%
🌡️: 21 – 28°C
❄️: November – Február (15°C)

Törlés

Pheidole pallidula

Leírás

Kis méretű, gyorsan szaporodó, territoriális, dél-európai hangyafaj. Önálló államalapítású, polygyn (többkirálynős), de nem feltétlenül igényel több királynőt, egy királynővel is megfelelően működik a kolónia. Kétféle, egymástól lényegesen különböző dolgozó kaszt jelenik meg náluk. A minorok 2 mm-esek, hosszú lábúak és fürgék, ezért érdemes jól odafigyelni a szökésvédelemre, mert hamar megtalálják a legapróbb réseket is a hangyafarm illesztésein. A majorok (vagy katonák) 4 mm-esek, robosztus fejük gyakran nagyobb, mint a potrohuk. Harapásuk erős, így képesek felaprítani a magokat vagy rést nyitni a rovarok kitinpáncélján, a minorok pedig így belülről képesek elfogyasztani azt. A két kaszt nagyon hatékonyan tud együttműködni, ezért szinte minden élelmet képesek elfogyasztani. Területüket aktívan védelmezik, a betolakodókat tömegesen támadják meg, és lepik el. Erős harapásuk mellett fullánkjukkal védekeznek. Rátermett, aktív és leleményes faj, egyedül a kis méretük miatt igényelnek türelmet és odafigyelést, az összes többi problémát maguk oldják meg. Dolgozói főleg a talaj szinten keresgélnek.
Bővebb információ a Pheidolékről ITT olvasható!

Etetés: Cukor vagy méz, illetve rovarok mellett magokkal (magkeverék + olajos magvak: dió vagy mogyoró).

Szaporodás: Meleg hatására gyorsan szaporodnak. Első évben 30-50 dolgozót nevelnek, második évben már elérhetik a néhány száz dolgozós egyedszámot. A kifejlett bolyban több ezer dolgozó is megjelenhet. Az utódok bábgubó nélkül fejlődnek, így a báb alak fehér és hangya formájú.

Teleltetés: Enyhe teleltetést igényel, Novembertől Februárig 15°C-on.
Bővebb információ a teleltetésről ebben a videóban.

További információk

Tartási nehézség

Élőhely

Államforma

Kolóniaméret

Dolgozó kasztok

Dolgozóméret

Élelemigény

Páraigény

Telelő

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Pheidole pallidula” értékelése elsőként

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Sütik

Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön ezt tudomásul veszi.