Kolóniaméret

Vannak, akik minél hamarabb nagy méretű kolóniát szeretnének kinevelni, ám vannak olyanok is, akik éppen ellenkezőleg vélekednek, és szeretnék, ha hangyáik létszáma megállna néhány száz egyednél.

A legtöbb hangyafaj a természetben arra törekedik, hogy minél hamarabb minél nagyobb egyedszámot érjenek el, és így minél nagyobb területet és minél több erőforrást uralhasson a boly. Hangyafajtól függ, hogy milyen ütemben képesek szaporodni, és mekkorára nő végül a kifejlett kolónia, megfelelő tartás esetén.

Az oldalunkon szerepelő hangyafajoknak mindössze 15-20%-a alapít kis létszámú, pár száz egyedből álló kolóniát, ezért fontos tudnunk, hogy ha mindenképpen ragaszkodunk ehhez a tulajdonsághoz, akkor jelentősen leszűkítjük a lehetséges fajok listáját. Emellett ezek a fajok lassabban is szaporodnak, ezért kezdőknek általában inkább a szaporább fajokat szoktuk ajánlani, akik eleinte több sikert hoznak, de számolni kell vele, hogy később, ha kinövik a formikáriumot, akkor nagyobb helyre kell majd áttelepíteni őket!

Mekkorára nőjön a kifejlett kolónia?