Description
Kezdőknek is ajánlott, egyszerűen tartható, önálló államalapítású, monogyn (egykirálynős) maggyűjtőfaj. A királynő feje időnként vörös, tora és potroha fekete, és néha a potroh is vöröses árnyalatú lehet. Más királynőknek a feje is sötét színű, akár teljesen feketék, de a királynő színe nem határozza meg utódainak színmintázatát. A dolgozók feje vörös, különösen a legnagyobb, major dolgozóknak. Toruk és potrohuk fekete. Fészküket talajba ássák, általában nagyobb kövek alá, ahol néhány nagyobb kamrát alakítanak ki maguknak. Kedvelik a meleg, napos, nyitott élőhelyeket.
Messor fajokra jellemző módon ez a faj is maggyűjtő, a különböző magokat járataikban raktározzák el, és ezekből táplálkoznak később. Jól tűrik a szárazságot, tisztán tartják a környezetüket, ezért ideális faj a hangyafarmba, kezdőknek is ajánlott! Tarthatjuk őket viszonylag száraz környezetben, néhány itatót elhelyezve, így nem fognak megjelenni a penészgombák és az atkák. A Messorok a szemetet felhalmozzák, általában a kifutó legmelegebb és legszárazabb sarkában, így az könnyen eltávolítható. Polymorf faj, három különböző méretű dolgozókaszt jelenik meg náluk (minor, media, major). A major dolgozók erősek és szívósak, ők aprítják fel a keményebb magokat, vadásznak, védelmezik a boly bejáratait, és ők rágják át az eleségállatok kemény páncélzatát is. A minor dolgozók kicsik, ők segédkeznek az utódok nevelésében és a fészek körüli munkálatokban. Fullánkjuk fejletlen, ezért emberre nem ártalmasak, prédáikat általában erős rágóikkal semlegesítik. Nem különösebben agresszívek, azonban nagyon territoriálisak, a kifejlett bolyok minden rovart hamar semlegesítenek, amely a területükre kerül. Tartsuk őket egyenletes fényviszonyok között, és óvjuk a rezgésektől, mert arra érzékenyek, a boly idegessé válik tőle, hosszú távon stresszelheti őket. Aktív faj, mindig tevékenykednek valamit a formikáriumban, így nagyon izgalmas megfigyelni őket. Dolgozói főleg a talajszinten keresgélnek. A királynő szívós, várható élettartama elérheti akár a 20-25 évet is.
Etetés: magokkal (magkeverék + olajos magvak: dió vagy mogyoró) és rovarokkal.
Szaporodás: Meleg hatására gyorsan szaporodnak. Első évben 40-70 dolgozót nevelnek, második évben már elérhetik a néhány száz dolgozós egyedszámot. A kifejlett bolyban több ezer dolgozó is megjelenhet. Messor fajokra jellemzően az utódok bábgubó nélkül fejlődnek, így a báb alak fehér és hangya formájú.
Teleltetés: Enyhe teleltetést igényel, Novembertől Februárig 15°C-on.
Bővebb információ a teleltetésről ebben a videóban.
Roland –
Jó Kezdöknek való hangya.
Könnyü tartani és Jól is néznek ki Ajánlom mindenkinek!
Jozsef (verified owner) –
Imádom őket. Kezdő vagyok, de tetszik ahogyan elviszik a kemcsőbe helyezett magokat és lisztkukac darabokat, majd visszahordják az üres maghéjakat és a kiszívott lisztkukacot.
Örülök, hogy itt vettem hangyáimat, ajándék magokat is kaptam. Köszönettel
Bants –
Júliusban vettem egy királynőt.
20 báb segítségével már 40-en vannak. A magkeverék mellé szoktam nekik adni diót és sárga barackmagot.
ErcY (verified owner) –
Hozzám 4 munkanap alatt érkezett meg a “kis” királynő. Épségben és 4-6 petével. A csomagolás bombabiztos volt :D. 10/10
Vi (verified owner) –
Múlt héten csütörtökön adtam le a rendelést, ami tegnap lett feladva (érthető okokból) és ma vettem át a csomagot. Aranyos, kedves, csillogóan tiszta uralkodónőt kaptam kettő petével.
A csomagolás amúgy nálam is “bombabiztos volt” 😀
László (verified owner) –
Köszönöm épségben megérkezett. Szépen, törés biztosan becsomagolva jött meg “Ő FELSÉGE”.
Nagy Lambert (verified owner) –
Hozzám már a feladást követő napon megérkezett a királynő és a 4 pete. A csomagolás megint csak 10/10!!
Don –
Teljesen jó állapotban érkezett, 5-8 petével. Mindenkinek ajánlom!
Szűcs Tamás –
már jó ideje megjött bombabiztos csomagolásban 2dolgozóformájú lárvával, 3lárvával, legalább 16 petével és most már elkezdtek a dolgozóformájú lárvák besötétedni tehát nemsokára életre kelnek. Eddig az Antsiteról 5 csomagot rendeltem: 4kolónia, 1 hangyafarma és mindig tökéletesen becsomagolták a rendelést DE ÚGY hogy egy atombomba sem bírta volna elpusztítani , viszont a csomag megrendelés után másnap megjött (legtöbbször, de hanem akkor kettő vagy három nap után de ez csak akkor volt amikorhétvégen rendeltem meg) AZ ANTSITE ÉS BAKOS ÁDÁM A KIRÁLY !
Erik (verified owner) –
A megrendelést követően pár napon belül kézhez kaptam a csomagot. Az atombiztos csomagolást felbontva egy egészséges hangyakirálynőt tartalmazott. Lassan teljesen ki is fejlődnek az első dolgozók.
(Egyszer rendeltem külföldről és akkor is sérült királynőt kaptam, itt még ez nem fordult elő)
Több csomagot is rendeltem már innen, és még nem csalódtam. Csak ajánlani tudom!
Tóth szebasztián (verified owner) –
A rendelés villám gyorsan meg érkezett a királynő és 3-4 lárvája és a csomó petéje azóta szépen fejlődnek az első dolgozó is tudatára ébredt csak ajánlani tudom
László (verified owner) –
A rendelés leadása után párnap alatt meg is jött a csomag 1Q + 4 dolgozó és számos pete illetve lárva társaságában. Nagyon jól bevolt csomagolva. /De az ANTSTE matrica az kimaradt, sebaj majd legközelebb./
Felföldi Dániel (verified owner) –
A csomag 1 hét alatt érkezett meg “bombabiztos” csomagolásba a királynővel. 2-3 lárvával és 5-6 petével. Kedves futár jó termék=5*
Bank Buki –
Nagyon szuper, aktív hangyafaj.
Ajálom kezdőknek.
Győnyörűen néznek ki .
Nálam most 4 vannak.
Sok idő még kikelnek de annál látványossab
Zóna János (verified owner) –
Pont egy hónapja hogy megérkeztek, valóban bombabiztos csomagolásban. 5-6 dolgozóval, azóta legalább megduplázódtak, a lárvákat viszont nem volt türelmem megszámolni annyi van. Szépen fejlödnek viszont valóban igen érzékenyek a rezgésekre. Telek végében vasúti töltés van, ha elmegy egy vonat egyként bojdul fel a kolónia, volt hogy a királynő is kirohant a kémcsőből majd miután megbizonyosodott, hogy nincs veszély vissza bandukolt.
Gebei Nagy Bálint –
A királynője hatalmas a majorok is úgyszint.érdeks megfigyelni hogy a formikáriumnak a kifutó valamelyik részében elhelyeznek egy (nagy vagy kicsi) szemét dombot
Ajállom mindenkinek
Witzl Levente (verified owner) –
Egy napon belül megérkezett. Nagyon jól be volt csomagolva. 4-6 petét láttam a királynő rágói között.
Fábián –
Nagyon jó. Időben és csak kevés elhullott dolgozóval érkeztek 3 hete vannak meg most nagyjából 20 vannak most. Nagyon jó az antsite!
Krisztián (verified owner) –
Az első rendelésem volt az AntSite-tól, és egy nagyon szép kis családot kaptam, kb 10 dolgozóval. Betettem őket egy formikáriumba a kémcsővel együtt, így most szépen éldegélnek. A magokat a kifutóba szóróm, ahonnan azonnal összegyűjtik, a hulladékot pedig kirakják a kécsőn kívülre. Ma kapnak először lisztkukacot. Köszönöm az Antsite-nak és Ádámnak a segítőkészséget és gyorsaságot! Nagyon pozitív tapasztalatot szereztem ezzel a portállal kapcsolatban!
Máté (verified owner) –
Megérkezett a Királynő. Bombabiztos csomagolásban, szép nagy Királynő.
Jenő –
Ma jött meg a messor barbarus kiralynőm
Ajándék mag keveréket is raktak
Hozzá köszönöm szépen a kiralynő pompázatos
Hangyamánia –
Még augusztus végén érkezett meg a szép, tiszta, egészséges királynő néhány petével. De nem tisztítottam eléggé a kémcsövet, és elszaporodtak az atkák. A királynőt új kémcsőbe költöztettem, az atkákat pedig leforráztam.
A hangyával amúgy nagyon elégedett vagyok. Most nemrég rakott néhány petét, várom, hogy kikeljenek a telelőlárvák.
Sanya (verified owner) –
Már én is boldog tulajdonosa vagyok (egy kezdőknek ajánlott) Messor barbarus hangyafarmnak.
YouTube-ozás közben találtam egy Bakos Ádám videót a hangyákkal kapcsolatban, és azután csak ilyen videókat nézegetem. Nagyon jó narrátor és szakértelmével és profizmusával megkedveli az emberel e kedves hobbit. – egy hét sem telt bele, és én is szerettem volna magamnak egy hangyabolyt – A rendelt csomagom ajándékkal, hibátlanul és sérülésmentes hangya kolóniával érkezett meg, rekord idő alatt (rendeléstől számított, kevesebb mint másfél nap alatt). Mindenkinek csak ajánlani tudom, mind az üzletet, mind a felelhető rengeteg szakmai információt Tőle. Látszik, hogy nem csak üzletet lát benne, hanem hivatásának tekinti, hogy másokkal is megszerettesse a hangyákkal való foglalkozást, megfigyeléseket.
Kádár Kristóf (verified owner) –
Tegnap érkezett meg a Királynő egésséges állapotban,hibátlanul, körülbelül 15/20 petével. A csomagolás tényleg bomba biztos és megkaptam mindent amit rendeltem. Még anyi hogy elég sok időbe telt a kiszállitás nekem, de nyilván közbejátszik azis hogy Romániába volt a kiszállitás. Aggódtam is hogy tulfogja e élni az utat. De szerencsére minden rendben volt. Csak ajánlani tudom az “anstite.eu” oldalt. És köszönet Bakos Ádámnak.
Marcell –
Nagyon Ajánlom mindenkinek….
3 éve van meg ez a faj és sose volt gondom velük. Nem nagyon kényesek ézért kezdőknek nagyon jó
Zs Beni –
Nekem 3 munkanap alatt érkezett meg a királynő teljesen épségben.Nálam a csomagolás nem volt bomba biztos de attól még jól le volt zárva.Szerencsére 9 petével érkezett és mindent megkaptam amit kértem.Egyébként mindenkinek ajánlom figyelmébe hogy ne ilyedjen meg ha a királynő nem eszik magvakat az első napokban,mert az azért van mert meg van ilyedve.Én nagyon szeretem nézni hogyan tevékenykedik mert izgalmas😄.Én is ajánlom mindenkinek…..Bár egy kicsit én is aggóttama szállítás miatt de minden rendben találtam és még matricát is kaptam😁.Én egyébkémt úgy szoktam rá a hangyákra hogy Bakos Ádám videókat néztem és szerintem (vélemény erre a fajra) teljesen igaza van én is ezt tudom elmondani.
Kristóf –
Nagyon jó ez a webshop hálás vagyok hogy rátaláltam!
A királynő sértetlenül érkezet egy konkrét páncélteremben😂.
De hülyeségen kívűl tényleg biztonságos csomagolásban érkezett és az ára is elég jó.
Összesítve elégetett vagyok a vásárlással!