Description
Monogyn (egykirálynős), önálló államalapítású, fényesfekete, melegkedvelő, szívós, szárazságtűrő hangyafaj, amely nagy méretű, több ezer egyedből álló kolóniát alapít. Polymorf, tehát dolgozói három különböző méretben fordulnak elő (minor, media, major). Agresszív hangyák, harapásuk erős, azonban az emberre nem veszélyesek (nem képesek átharapni a bőrt). Nagy méretű bolyaikat nyílt területeken a föld alá ássák, és gyakran méretes földkupacot építenek fölé a föld felszínére, amely összegyűjti a nap melegét. Erős rágóik mellett savazással védekeznek. Dolgozói önállóan keresgélnek, időnként éjjel is aktívak. A királynő várható élettartama elérheti akár a 10-15 évet is.
Etetés: Mézzel és rovarokkal
Szaporodás: A kolónia kezdetben lassan szaporodik, első évben legfeljebb 10-20 dolgozót nevelnek, de a második évtől már elérhetik a 100 dolgozós egyedszámot. A Camponotusokra jellemző módon a kolónia félénk amíg kevés dolgozójuk van, de amint elérik a több száz főt felbátorodnak és agresszíven őrzik a területüket. A meleg hőmérséklet jelentősen növelheti a szaporulatukat.
Teleltetés: 5-8°C-on, November végétől Március végéig.
Bővebb információ a teleltetésről ebben a videóban.
Tamás –
Tetszik ez a faj, kezdőknek is ajánlom kb 1 hónapja vannak nálam és vannak 10 en, (nem egy gyorsan fejlődő faj, de attól még nagyon szeretem őket) egy királynőt vettem, már eleve lárvákkal, bábokkal érkezett, gyorsan (pár nap alatt) kiszállították, nagyon rendes az Antsite csapata csak javasolni tudom őket! 😉🐜